Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram

Facebook ikon Akadálymentes verzió ikon

Így látják a kamaszok a közlekedés veszélyeit

Aggodalomra és bizakodásra egyaránt okot adnak annak a kamaszok körében végzett felmérésnek az eredményei, amelyet a Mercedes-Benz Hungária Kft., az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság és a Közlekedéstudományi Intézet egymással együttműködésében végzett el a Z generáció közlekedésbiztonsági ismereteivel kapcsolatban. A több mint ötezer tizenéves tudását és véleményét kutató reprezentatív felmérés a tudatmódosító szerek vezetés közbeni használatát, a fiataloknak a biztonsági öv használatával kapcsolatos szokásait, valamint KRESZ ismereteit vizsgálta. A kutatás eredményeit Győrfi Pál, a Mercedes-Benz közlekedésbiztonsági nagykövete ismertette a 2017. április 6-án rendezett sajtótájékoztatón.

Akár egy személy tudása is növeli a közlekedés biztonságát

A felmérés eredményeit Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője és a Mercedes-Benz közlekedésbiztonsági nagykövete osztotta meg a közönséggel. Bevezető gondolatként elmondta, hogy a kutatás által megcélzott életkor a személyiségfejlődés érzékeny periódusát jelenti, amikor a kamaszok hozzáállása még alakítható – a felnőtteknek pedig ebből fakadóan nagy a felelőssége abban, hogy a tizenévesek a szükséges tudás birtokába kerüljenek. A 2016-os tanévben elvégzett reprezentatív kutatás célcsoportját tehát a 12–18 év közötti kamaszok képezték, hiszen ez az a korosztály, amelynek a képviselői hamarosan jogosítványt szereznek, és már szülői felügyelet nélkül vesznek részt a közlekedésben gyalogosan vagy akár járművezetőként. Győrfi Pál azt is elmondta, hogy a kamaszok attitűdje alapvetően a környezetük attitűdjét tükrözi, így akár egyetlen egy személy tudása is növelheti a többiek közlekedésének biztonságát.


Győrfi Pál, a Mercedes közlekedésbiztonsági nagykövete

Az eredményekre áttérve a Mercedes-Benz közlekedésbiztonsági nagykövete elsőként az ittas vezetéssel kapcsolatos attitűd-felmérés eredményeit ismertette. Az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság kimutatásai alapján Magyarországon a közlekedési balesetek 10%-át okozza alkoholos befolyásoltság, éppen ezért aggasztó, hogy a felmérés során megkérdezett fiatalkorúak 46,4%-a szerint nem veszélyes egy sör elfogyasztása után a volán mögé ülni; némileg pozitívabb, de továbbra sem megnyugtató válaszarányt jelent az a 20%, akik szerint még fél deciliter tömény szeszesital után is veszélytelen a gépjárművezetés. A reprezentatív kutatás arra is rákérdezett, hogy a kamaszok ültek-e már alkoholos befolyásoltság alatt álló vezető mellett, és a kérdésre adott válaszokból kiderült, hogy a fiatal válaszadók közel negyede ült már ittas sofőr mellett, aki az esetek felében egy idősebb családtag volt.

„Egy baleset már jóval az ütközés előtt kezdődik, ezért egy másodpercnek is óriási jelentősége lehet az utakon. A megfelelő és magabiztos szabályismeret, a rutin, az éber tudat és a szülői példa mind szerepet játszanak egy baleset elkerülésében, ezért is ad aggodalomra okot, hogy sok esetben pont a szülők, vagy más közeli családtagok mutatnak rossz példát a legbefolyásolhatóbb korosztály számára” – szögezte le Győrfi Pál.

A felmérés biztatóbb eredményt hozott a biztonsági öv használatának tekintetében, a megkérdezett fiatalok 90%-a ugyanis rendszeresen használ biztonsági övet; ugyanakkor a fennmaradó 10% ritkán vagy egyáltalán nem használja a kulcsfontosságú passzív biztonsági berendezést, holott a statisztikák magukért beszélnek: közel minden második olyan személy, aki közúti balesetben veszíti életét, becsatolatlanul utazik.
Szerencsére nem csupán aggasztó eredmények születtek a felmérés során. A megkérdezettek válaszai alapján a fiatalok szabályismerete, ha nem is tökéletes, de bizakodásra ad okot. Az elsőbbségadási kötelezettség megadásával foglalkozó kérdésekre átlagosan a válaszadók közel 60%-a tudta a helyes választ, a vezetői engedéllyel már rendelkezők körében pedig 80–90% közötti volt ez az arány. Ez egyértelműen jelzi, hogy a gyermekek biztonságának növelése érdekében szükséges és időszerű a közlekedési ismeretek rendszerezett oktatásának bevezetése az alap- és középfokú oktatásban.

A mi kezünkben van a lehetőség

A kutatás eredményeinek ismertetését követően kerekasztal-beszélgetésre is sor került, amelynek résztvevői Győrfi Pál mellett Sztipichné Kozári Edina, a Mercedes-Benz marketing és PR vezetője, Kiss Csaba rendőr alezredes, az ORFK–OBB főtitkára és Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai és háromszoros világbajnok kajakozó voltak. „A Mercedes-Benz és a KTI közös kutatásának eredményeire építve szeretnénk folytatni a Mobile Kids (MoKi) közlekedésbiztonsági programunk keretében edukatív programjainkat a fiatalok számára. A MoKi célja a legkisebbek közlekedési ismereteinek bővítése, illetve a szülők figyelmének felhívása a saját felelősségükre, hiszen a gyermekeink tőlünk tanulnak a legtöbbet, minket tekintenek példaképnek, a mi viselkedésünket követik”  – mondta el Sztipichné Kozári Edina, hozzátéve, hogy minél intenzívebben foglalkozunk a 6–12 éves korosztállyal, annál jobb lesz néhány év múlva a következő közlekedésbiztonsági felmérés eredménye a kamaszok körében.


Balról jobbra: Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai és háromszoros világbajnok, Kiss Csaba rendőr alezredes, az ORFK–OBB főtitkára, Sztipichné Kozári Edina, a Mercedes-Benz marketing és PR vezetője, és Győrfi Pál

Kiss Csaba arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1990-es közlekedésbiztonsági mélyponthoz képest – amikor egy év alatt 110 gyermek vesztette életét közlekedési balesetben – jelenleg már csak 10-11 gyermek válik halálos baleset áldozatává a 0–14 éves korosztályból, ugyanakkor ez pont 10-11-gyel több a megengedhetőnél. Az ORFK–OBB főtitkára arra is figyelmeztetett, hogy sajnos a gyermekkorú áldozatoknak több mint a fele gépjármű utasaként, tehát vétlenül veszíti életét. Az ORFK–OBB egyébként rengeteg gyermekoktatási programot és felmenő rendszerű versenyt szervez, és minden bizonnyal ezeknek is köszönhető az elmúlt 27 évben tapasztalható jelentős javulás a statisztikában. „A kisgyerekek nagyon fogékonyak az információra, és a szülői mintákra úgyszintén” – hangsúlyozta Kiss Csaba. Kammerer Zoltán is ezt a gondolatot támasztotta alá saját tapasztalatai alapján, hangsúlyozva, hogy a szülői példamutatás rendkívül fontos, hiszen az ő viselkedésük – akár jó, akár rossz a példa – határozzák meg a gyerekek hozzáállását is.


Kammerer Zoltán nyilatkozik